
Civil Szív, Nyolcker séta, LMBT hónap, ösztöndíj - márciusi hírlevelünk
Nem fogunk a hatalomtól engedélyt kérni arra, hogy segítségre szoruló embereket és közösségeket támogassunk. A kitartó lejáratás, a listázások és a megosztási kísérletek ijesztőek, megterhelik a szervezeteket és a civil munkatársakat - mentálisan is. Ez a céljuk, de van rá válaszunk: együtt maradunk, mert együtt erősek vagyunk.

Fantasztikus civilek és befagyasztott források
Bár a fenyegetés valódi, mégsem vagyunk védtelenek. Számtalanszor megmutattuk már, hogy ki tudunk állni magunkért, mert ott állnak mögöttünk azok az emberek, akik hisznek az emberi méltóságban, a szolidaritásban és a segítségnyújtás erejében.

Állásdömping, milliárdos civil siker, iskolai kiszorítósdi
A tagszervezeteink nagyon odatették magukat, így 2025 első hírlevelében rögtön három jó hírrel is szolgálhatunk nektek:
Az Autonómia Alapítvány elérte, hogy civilek számára is pályázhassanak a DIMOP operatív program digitális kompetenciafejlesztésére irányuló forrásai.
A Political Capitalnek és a TASZ-nak köszönhetően a Nemzeti Választási Iroda nyilvánosan elérhetővé tette, hogy a levélben szavazó magyar állampolgárok valójában melyik országban is élnek.
A Helsinki Bizottság fellépésének hála Strasbourgban sikerült igazságot szolgáltatni egy hónapokig jogtalanul fogvatartott menekült családnak.

Veletek, együtt, tovább
Köszönjük, hogy idén is velünk dolgoztatok egy független és erős civil társadalomért, és képviseltetek fontos társadalmi ügyeket, legyen szó az oktatásról vagy a gyermekvédelemről, a korrupció elleni küzdelemről, a lakhatási válság kezeléséről, a romák integrációjáról, a nők, menekültek vagy LMBT emberek jogairól, a környezet védelméről vagy a helyi közösségek megerősítéséről.

Gyönyörű küzdelem, mesék és receptek várnak rád novemberben!
Kedves Barátaink!
Bármennyire is megkeményedett a bőrünk az évek alatt, mindig sebet ejt rajtunk, amikor szintet lép a propaganda és a civilellenes törvénykezés. Ügynökök, külföldi érdekek kiszolgálói, zsoldosok, az ország szuverenitását veszélyeztetők, dollárért a hazát árulók - a szokásos vádak, csak most már állami hivatal "vizsgálata" mondja ki őket.
Arra kérünk titeket - arra kérünk minden civil munkatársat, hogy ilyenkor idézze fel magában, mit csinált aznap.

Pályázatok, közös város, előbújás és nők a közéletben - októberi hírlevelünk
Ellehetetlenítették a Közös Város fesztivált, 23 debreceni civil szervezet programsorozatát. A civilek évtizedes megbélyegzésének eredménye, hogy mára azok sem kaphatnak helyet Debrecenben, akik például rászorulóknak, értelmi fogyatékossággal élő embereknek, menhelyi kutyáknak vagy kilátástalan helyzetben lévő gyerekeknek segítenek.

A civil kurázsit nem lehet eltörölni! - szeptemberi hírlevelünk
Vasárnap lesz pontosan tíz éve, hogy rendőrök lepték el az Ökotárs Alapítvány irodáját. Házkutatást tartottak náluk, kormányzati utasításra, amiért a Norvég Alap civileknek szánt támogatását függetlenül, szakmai szempontok mentén, a civil társadalom megerősítéséért osztották szét.
Az akkor vegzált alapítványok nem véletlenül ünneplik most meg ezt az évfordulót, hiszen a magyar civil társadalom az elmúlt tíz év összes nehézsége ellenére kitart, és olyan civil kurázsival áll ki az elesettek és elnyomottak mellett, ami minden nap büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat.

Elindult a Civil EU Elnökség - júliusi hírlevelünk
Júliusi hírlevelünkben a Transparency International Magyarország válasza a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatára.

Programot hirdetett a Civil EU Elnökség!
Megkezdődött a Civil EU Elnökség! Civil szervezetek hétalkalmas rendezvénysorozatot indítottak, amiben olyan témákkal foglalkoznak, amik a magyar EU elnökség hivatalos programjából kimaradtak. Prioritásaik: demokrácia, szolidaritás, zöld átállás.
Fék és ellensúly - márciusi hírlevelünk
Az elmúlt hetek történései megmutatták: lehet számítani az emberek igazságérzetére, a szolidaritásukra és a tenni akarásukra. Ez az igazi fék és a valódi ellensúly. Ha szövetségben vagyunk, hogy megvédjük azokat, akiket a hatalom elárul, ha részt veszünk a közéletben, ha kiállunk a saját és a közösségeink érdekeiért, akkor jó úton járunk.

Meg tudjuk védeni magunkat - februári hírlevelünk
Példát vehetünk elszántságban a tanárokról, szolidaritásban a diákokról.
Civilizáció koalíció 2024. januári hírlevele!

Tökéletes bizalom, civil díj és drogstratégia - januári hírlevelünk
2024 is mozgalmas év lesz a civileknek, az önkormányzati és európai uniós választások közeledtével pedig a feszültség is éleződik.
Együtt erősek vagyunk!
Civilizáció koalíció hírlevele — 2023. december
Több mint 120 civil szervezet és már 15.000 magánember csatlakozott már közös kiállásunkhoz, amiben elmondjuk: a demokrácia nem veszélyezteti Magyarország szuverenitását! Az - immár az országgyűlés által elfogadott - szuverenitásvédelmi törvény valójában a hatalom önkényét védő, jogi szövegként értelmezhetetlen propagandaeszköz. Sérti az alaptörvényt, sérti az uniós jogot, és - akárcsak elődei - el fog bukni.

Civil kutatás, új pályázatok, rövidfilm - novemberi hírlevelünk
Minden jó kezdeményezés mögött ott áll egy lelkes ember, egy elkötelezett csapat, és nagyon sok segítő kéz, akik nélkül egyetlen civil szervezet sem jutna semmire. De ahhoz, hogy mindez működhessen, szabadság kell. A gondolat szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága, a közélet megvitatásának a szabadsága - és a jog biztonsága, hogy mindezért nem ér minket retorzió.





Civil kavalkád a Hősök terén - a Civilizáció márciusi hírlevele
Március 14-én és 15-én közel 100 civil szervezet vett részt a Civil Sugárúton, és megmutatta, mennyire sokfélék, színesek és szakmailag különbözőek, de elkötelezettek és összetartóak vagyunk mi, civilek.

Hallassuk a hangunkat!- a Civilizáció februári hírlevele
Mostanában sok szó esik társadalmi egyeztetésről. Ezt várja el az Európai Bizottság a magyar kormánytól, ezt írják elő a magyar jogszabályok is, és évek óta ezt követeli sok hazai civil szervezet.